Wickedpedia Scooter Wiki
Advertisement
Army Of Hardcore
Army
Scooter
Megjelent 2012. november 2.
Kiadó Sheffield Tunes (D)
Magneoton (H)
Producer Massimilliano Monopoli
Jeroen Streunding
Előző
4 A.M. (2012)
Következő
Bigroom Blitz (2014)

Az Army Of Hardcore a Scooter második kislemeze a 2012-ben megjelent albumukról, a Music For A Big Night Out-ról, mely november 2-án került kiadásra, az albummal egyszerre. Ehhez már készült CD-változat is, azonban szokás szerint csak kétszámos kiadásban.

Története[]

2012 szeptemberében bejelentésre került a "Music For Big Night Out" című Scooter-album, melynek első kislemezét, a 4 A.M.-et meglehetősen sietősen, kapkodva adták ki. Több rajongó nemtetszését fejezte ki elsősorban amiatt, hogy nem készült hagyományos CD-változat, de azért is, mert számításaik szerint az 50. Scooter-kislemez lett volna ez, és álláspontjuk szerint ez nem illett az évfordulóhoz. A Scooter azonban másként számolt: feltehetőleg nem vették bele a számításba a Vallée De Larmes-kislemezt, és a Friends Turbo-t egybeszámították a sima Friends-szel, így náluk ez jött ki ötvenediknek. Az Amazon.com oldalon olvasható német nyelvű ismertető szerint ez a kislemez egyben köszönet a rajongótábornak az elmúlt közel 20 évben való kitartásért.

A legnagyobb kritika a hardcore-rajongók részéről érkezett, akik erősen sérelmezték, hogy a szám egyrészt egy teljes Neophyte-feldolgozás, másrészt pedig a stílusának köze sincs a hardcore-hoz. Véleményüknek a hivatalos fórumon, a YouTube-oldalukon (zömmel negatív pontszámok osztogatásával), valamint egy Facebook-ellencsoportban adtak helyet.[1]

A videoklipben szinte csak és kizárólag H.P. Baxxter szerepel, katonának öltöztetett táncoslányok körében, harcászati felszerelésekkel körbevéve. Michael Simon és Rick J. Jordan csak egy-egy pillanatra villannak fel, korábbi koncertfelvételekről bevágva. A klipben bevetették a régóta nem használt számítógépes effekteket, valamint a pirotechnikát és egy vízágyút is.

Számok listája[]

  1. Army Of Hardcore (Radio Edit) - 02:57
  2. Army Of Hardcore (Extended Club Mix) - 06:05

Jegyzetek[]

Videoklip[]

Advertisement