H.P. BAXXTER A rave jelentette számomra a világot. Állandóan rave bulikra mentünk. Unalmas volt a munkám és állandóan csak a hétvégére vártam, hogy végre elmehessek bulizni. Akkora eufória volt a szcénában, ami így létrejött! Egy izgalmas időszak. Volt két-három év, kb. 1991 és 1994 között, amit sosem felejtek el. A teljes szabadság időszaka. A legnagyobb hannoveri rave bulikat egy hatalmas, üresen álló, a Hanomag-területen található csarnokban rendezték. Varázslatos volt oda megérkezni - 3. Kapu, Hanomag. A basszus olyan erősen dübörgött, hogy a tető vibrált.
Az egyetlen gondolatom az volt: most feltétlenül benn akarok lenni! Amilyen gyorsan csak tudtam, benyomakodtam a biztonsági őrök mellett a csarnokba. Ezeken a rave bulikon mindenki bogyókon volt. Mi viszont nálam, otthon találkoztunk és ott melegítettünk be. Hangsúlyozom: sörrel. Szokás szerint akkoriban még vörös genevert (holland borókapálinka), tehát rövidet is ittunk. Egy édes pálinka. Rettenetes anyag. De így ment ez. Mindig spiccesen érkeztem és utána órákig csak táncoltam. Néha elmentem sörért. Az volt a vodka-Red Bull előtti időszak. Hogy ébren maradjunk, koffeintablettákat szedtünk és roppant mennyiségű Lipovitant ittunk, ami a japán Taisho Seiyaku cég által licencelt energiaitalok egyike volt, és amihez akkoriban csak Ázsia-boltokban lehetett hozzájutni. A Lipovitannak olyan íze van, mint a köhögés elleni szirupnak. A Red Bull sikerreceptje az volt, hogy ehhez a ragacsos löttyhöz szénsavat adott hozzá. Különösen jó volt magasabban állni és látni, ahogy az emberek elszállnak. Nem összepréselődni a tömegben. Ezért a külső terület korlátjánál tartózkodtam, ott, ahol az angolok közül sokan álltak. Az angoloknak egy teljesen határozott, menő táncstílusuk van, teljesen más a ritmusérzékük, így az ember rögtön felismeri, ha a bulizó angol. Mindig Steve Mason volt ezeknek a hannoveri rave buliknak a csúcspontja. Amikor a keverőpulthoz lépett és vele volt a freestyle MC-je, Mystic Man, egy fekete óriás, 70-es évekbeli napszemüvegben, akkor mindenki elszállt. Baromi jó volt. De nem rap volt. Beszédet és kiáltásokat kombinált alkalmi rímekkel és raggamuffin-betétekkel. Ezt itt senki sem ismerte és ez az embereket még jobban feltüzelte.
RICK.J.JORDAN Az MC-zés akkoriban elsősorban a hannoveri rave-szcénában volt szokásos. Az angol DJ-k a fellépéseikre gyakran hoztak magukkal MC-ket. Angliában, Skóciában, Írországban a technora MC-zés nagyon elterjedt volt. Ezért nem volt számunkra szokatlan, hogy a rave zenére MC-znek.
H.P. BAXXTER Szóval azon gondolkoztam, hogy én is valami hasonlót akarok csinálni, de nem freestyle, hanem előre megírt módon. A legjobban az tetszett, ahogy Mason és Mystic Man előugrott, és előkapta a mikrofont. Ez nagy dolog volt a számomra, láttam, hogy ez király, és én is ilyet akartam. De összességében nem freestyle, hanem szerkesztett szövegekkel. Részese akartam lenni a rave-őrület varázslatos pillanatainak, amikor mindenki üvölt, főleg mikor pillanatnyi szünet vagy beszövegelés következik. Szóval ezt akartam csinálni. Ebből a lelkesedésből alakult ki a Scooter, mindennemű előzetes számítás nélkül.
RICK J. JORDAN H.P.-t én már korábbról, 1986 óta ismerem, egy újsághirdetés kapcsán.
H.P. BAXXTER Az egyik hannoveri lapban feladtam egy hirdetést, amelyben egy tapasztalt billentyűst kerestem. Rick pedig ugyanezt tette: „billentyűs keresett énekest”.
RICK J. JORDAN Akkoriban, 1986-ban, nem volt internet, nem volt e-mail, sem Facebook – a ma ismert kommunikációs lehetőségek nem léteztek. Otthon tárcsás telefon volt. A kommunikációhoz így hirdetőtáblákat és újsághirdetéseket kellett igénybevenni.
H.P. BAXXTER Egyáltalán nem tudtam, ki keres, és honnan ismer.
RICK J. JORDAN Felhívtam. És a fickó a vonal másik végén csak annyit mondott: „Halló, H.P. vagyok”. Erre én: „Mi van? Kicsoda?”. Mire ő: „H.P.”. Na mondom, biztos rossz számot hívtam. Hiszen ez előfordulhat.
H.P. BAXXTER Mi nagyon, de nagyon komolyan dolgoztunk azon a Celebrate the Nun-nal, hogy híresek legyünk – na de annak ellenére, hogy mi ezt képzeltük, mégse jött össze. Nyolc évet elvesztegettünk, amely alatt lényegében nem történt semmi.
RICK J. JORDAN Mi azt gondoltuk, Hannovernek az újhullámos zenére van szüksége – ezért is neveztük el az együttest Celebrate the Nun-nak. Olyanok akartunk lenni, mint a nyolcvanas évek elején Angliából kiáramló bandák: a New Order, a Joy Division, vagy a Sisters of Mercy. Csakhogy ezzel a hangzással hat évet késtünk. Amit mi eleinte nem vettünk észre, mert Hannoverben másként telt az idő. Mi mindent jónak és helyénvalónak láttunk.
H.P. BAXXTER A nővérem is tag volt. Ez néha különösen pikáns helyzetet eredményezett. Egyszer videoklipet forgattunk, és a rendező komolyan azt kérte tőlünk, hogy játsszuk el, mintha szerelmespár lennénk.
RICK J. JORDAN A Celebrate the Nun-ban szerzett tapasztalat nagyon hasznos volt a tekintetben, hogy kitanultuk a szakmát. Az ötletelést és a zeneszerkesztést – az élő helyzeteket. Megvolt az első kisebb rádiós és tévés szereplésünk is, így egy kicsit beleszokhattunk a helyzetbe. Olyan volt ez, mint egyfajta gyakorlat.
H.P. BAXXTER Szerettem volna, ha mi lehettünk volna az underground pápái, akik előtt mindenki tisztelettel adózik. De ha elveszíted az önbizalmad, rögtön azt kérdezee magadtól: miben vagy igazán tehetséges? Mit tehetek meg és mit nem? Mivel elszállt felettünk az idő, nem illettünk bele a korszellembe. Nem voltunk eléggé különlegesek sem. A Scooterrel néhány évvel később működött, mert ott nem voltak szabályok, megfontolás nélkül cselekedtünk. Mintha egy lekapcsolt kapcsoló lettünk volna. A Celebrate the Nun-nal csak tévelyegtünk.
RICK J. JORDAN H.P. már a kezdetektől valami nagyot tervezett. Míg mindenki más vágya az volt, hogy egy kis koncertet adhasson a helyi művelődési házban, H.P. világos célja a slágerlistákon való szereplés és a teljes odaadás volt. Sem ő, sem én nem tudtam, hogy merre kellene elindulni, de nekivágtunk a célunknak. A magam részéről én már 16 évesen tudtam, hogy nem fogok leérettségizni és továbbtanulni, mert láttam az idősebbeken, akik egyszerre két dologra koncentráltak, hogy a zene háttérbe szorult náluk. Egyszerűen azért, mert túl sok minden kötötte meg a kezüket. Egyszerre két álom megvalósítása néha nem lehetséges. Emlékszünk ugye a védelmi miniszterükre, aki a doktori disszertációjának megírása miatti időhiány okán le kellett, hogy mondjon.
H.P. BAXXTER Rick és én rögtön egy hullámhosszra kerültünk.
RICK J. JORDAN Már az első találkozón észrevettük, hogy milyen szoros a kapocs közöttünk, mely túlmutat az egyszerű érdekpartnerségen. Rögtön levágtuk, hogy együtt kell zenélnünk. Ezután elmentünk az egyik haverom demóstúdiójába, mert akkoriban még nem volt meg a szükséges felszerelésem.
H.P. BAXXTER A kilencvenes évek elejéig újhullámosak voltunk. Az ekkor készült fotók hitelesen tanúsítják ezt.
RICK J. JORDAN Akkortájt csak egy kis demóstúdiónk volt – de legalább volt. Ha az embernek szerencséje volt, akkor számítógépet is tudott szerezni, ami egész más volt, mint manapság, amikor minden stúdió a komputerekre épül. Volt egy Commodore 64-esünk, néhány MIDI-billentyűzet, és egy négysávos magnó. És ennyi. Így eszkábáltuk össze az első számainkat. Végül megadatott számunkra a lehetőség, hogy egy nagy stúdióban megtapasztaljuk, hogy is kell ezeket rendesen összerakni. Megtanultuk a hangmérnökök és a producerek segítségével, hogyan állítsuk össze a saját számainkat. Ez sokkal nagyobb technikai akadályokat jelentett, mint ma, amikor a srácok az Aldiban vett számítógéppel és crackelt programokkal meg tudnak mindent csinálni az elejétől. Azt a tudást, amit tutorial videókból el lehet sajátítani az internetről, nekünk még a stúdióban kellett megtanulnunk. Mindezt naponta nagyjából ezer márkáért. Így tettünk szert fokozatosan arra a technikára és tudásra, amely a saját számok készítéséhez kellett.
H.P. BAXXTER Akkoriban nem állt mellettünk mentor és nem értettünk az üzleti ügyekhez. Folyton a pincében próbáltunk, felvettünk demókat, és beküldözgettük ide-oda, abban reménykedve, hogy valaki majd felfedezi. Amikor meg sikerült kiadót találnunk, az öröm akkor sem tartott soká. Senki nem gondoskodott rólunk megfelelően. Hát így volt ez.
RICK J. JORDAN 1991 őszén az együttműködésünk H.P.-vel végül zsákutcába került. Hiányzott a friss szellő. Így elfogadtuk, hogy nincs értelme tovább folytatni. Magánemberként azért tartottuk a kapcsolatot. És ez jó volt, mert később mindketten kapcsolatba kerültünk a rave-vel. Ez volt végül a fordulópont. Visszatekintve ez egy nagyon fontos fázis volt, hiszen tudtam magamról, hogy zenész vagyok, és be kell indulnom, szakmányban kell, hogy gyártsak valamit. De inkább mint producer, a színfalak mögött. H.P viszont a zenei marketing-karrierrel akart foglalkozni. Közben én is együtt dolgoztam néhány emberrel, egy kicsit rockzene és balladák készítésében is közreműködtem. Ez zeneileg a csúcson tartott, és segített abban, hogy 1993-ban újult erővel vágjunk neki a célunknak.
H.P. BAXXTER És közben jött a The KLF, a második nagyot szóló kislemezével, a „What Time Is Love?”-val. Az a szövegelés, az atmoszféra, a háromhangos acid basszus és a felpitchelt vokál hatalmas energiát adott – emiatt mások nem is voltak egy súlycsoportban velük. A srácok egyszerűen megelőzték a korukat. De amit csináltak, az inkább művészet volt és ideiglenes kiállás, nem hosszú távú sikerrecept. Nekem a The KLF egy hatalmas fordulópont volt az életemben. A „What Time Is Love?” teljesen váratlan volt. Abban, hogy „Kick out the JAMs, motherfucker!”, akkora energia volt, amire korábban a zene nem volt képes! Heavy metal és techno, eufória és maximális nyomás volt jelen abban a számban. Emlékszem, hogyan találkoztunk hétvégenként a haverokkal a hannoveri házamban, kinyitottuk a söröket, és abban az egy órában, míg nem indultunk rave-elni, teljes hangerővel hallgattuk a KLF-et. Ez mindig péntek esténként volt, és a szomszédok már tudták: már megint egy órán keresztül fog zaj kiszűrődni azoktól a hülyéktől az ablakon, kitérnek a hitükből, de aztán minden visszaáll a régibe. Az a hülye én voltam, és azt gondoltam, repülni tudnék. Attól a pillanattól többé nem érdekelt az újhullámos zene.
RICK J. JORDAN Az idő nekünk dolgozott, 1993-ban megnyíltak a kapuk Németország-szerte az együttesek előtt.
H.P. BAXXTER A legfontosabb az volt, hogy jó időben, a megfelelő közönséghez kellett, hogy szóljunk.
| ELŐZŐ | JELENLEGI | KÖVETKEZŐ |
|---|---|---|
| - | Rave | Hyper Hyper |